Erről a pillanatról álmodtam
Zidane nemcsak focista és edző, de nagy álmodozó is. Arról ábrándozott, hogy csapata, a Real Madrid idén megnyeri a Bajnokok Ligáját, és így tizenegyedik alkalommal vihetik majd el a trófeát. Ezúttal álma valóra vált.
Hosszabbítás és büntetőrúgás után a Real Madrid 6-4-re győzte le szombat este Milánóban az Atletico Madrid csapatát, ahol az első 90 percben Sergio Ramos és Ferreira Carrasco rúgtak gólt. A mérkőzést követően Zinedine Zidane, a Real Madrid edzője leplezetlen büszkeséggel beszélt a megélt sikerről.
"A játékosoknak és a technikai stábnak nagyon sokat jelent egy olyan trófea elnyerése, mint a Bajnokok Ligája. Erről a pillanatról álmodtam, és rendkívül bizakodó voltam. Ilyen kaliberű és tehetségű játékosokkal óriási eredményeket lehet elérni. Nagyon örülök, hogy évek óta ennek a klubnak a tagja lehettem, először mint játékos, aztán mint másodedző, most pedig mint vezetőedző. Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a nagy családnak a tagja lehetek."
Ez nem álom, a győzelem igenis REALis
Zidane úgy érezte, hogy a meccs alatt végig megvolt az egyensúly, a büntetőrúgások az ő javunkra szolgáltak, de, bevallása szerint, nagyon könnyen lehetett volna másképp is. "Örülök ennek a győzelemnek. Carlo Ancelotti szerint megnyerni edzőként a Bajnokok Ligáját teljesen más, mint játékosként. Valóban, ez egy különleges élmény."
Siker, öröm, büszkeség. Real Madrid.
Cristiano Ronaldoval kapcsolatosan mindenkit megnyugtatott, hogy a focista nem sérült meg. Dicsérte a játékos munkáját, aki hozzájárult a végső győzelemhez. "Nagyon harcias volt, sokat szaladt, mindig segítette csapattársait. Keveset beszéltünk azzal kapcsolatosan, hogy mikor fogja rúgni a büntetőrúgást, ez maga volt a történelem" - mondta Zidane a sajtótájékoztatón.
forrás: Mediafax
Vadas Henrietta