(A kép forrása: a Protestáns Teológiai Intézet Facebook-oldala)

Tényleg ennyire taszítaná a fiatalság a komolyzenét? Pedig három olyan mélyen búgó, dallamosan pihentető pillanat is volt, amely határozottan megérte a részvételt az egyetemista kórustalálkozón.

A Melodeus szépnek ígérte, az is volt. Alig akadt félresikerült disszonancia, a többségében hivatásosan nem zeneértő tagokból álló kórusok bebizonyították, hogy értenek a zenéhez. A résztvevők túlnyomó részét mégis a kóristák alkották, pedig akadt még hely, bőven.

Hatodik alkalommal szervezte meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség az egyetemista kórusok találkozóját, amelynek helyszínét minden évben más egyházkerület biztosítja. Idén a Farkas utcai református templomban búgtak a basszusok és csilingeltek a szopránok.

Csütörtök este a Protestáns Teológiai Intézet Vegyeskara, a Melodeus, az UniCante Egyetemi Kórus és a Visszhang Kórus töltötte meg hanggal és hangulattal a nemrég felújított istenházát. Néhány jól ismert Bárdos Lajos és Kodály-klasszikustól kezdődően kevésbé ismert Josu Elberdin- és Moses Hogan-műveken át afrikai spirituálékig, illetve ismerős zsoltárokig számos szerzemény hangzott el. A karnagyok is dalra fakadtak: Benkő Tímea, Fekete Miklós, Molnár Botond és Demeter Vincze András karvezetők kamara-előadása után a kórusok közös énekléssel zárták az estet.

(A kép forrása: a KMDSZ Facebook-oldala)

Természetesen nem csak fiataloknak szólt, de ha egyetemista fellépőt lát az ember, valahogy mindig az ifjabbak bevonzását tartja az esemény alapfunkciójának. Valóban, a szervezők szerint a cél az volt, hogy a klasszikus és, fiatalok által egyre kevésbé trendelt egyházi és világi kóruszenét közelebb hozzák az említett műfajokat egyre ritkábban hallgatókhoz.

A tavaly úgy látszik jobban sikerült, idén ugyanis alig harminc-negyven érdeklődő pillantott be a nagyjából hétszáz ülőhelyet kínáló, immár inkább kultúrának, semmint imának helyet adó oltalomházba. (S bár tény, hogy az előnytelen akusztika nem engedi eljutni a hangot eredeti erősségében a leghátsó zugig, valljuk, be a kórustalálkozó enyhén szólva is templomhoz illőbb rendezvény egy divatbemutatóhoz képest).

A felismerés akkor döbbentett rá néhányunkat a vegyeskari zene iránti érdektelenségre, amikor a kórusok tagjai felálltak a közös mű előadására, és hirtelen a leghátsó padokból is mindent látni lehetett. A foghíjas közönségtől így foghíjas taps is érkezett, a Farkas utcai templom beltere ugyanis már nem visszhangzik annyira. 

Aki azonban eljött, elismerően bólogatott a Visszhang mesterien betartott dinamikáján, a közös fortissimo-finálén és a Melodeus bravúros pohárköszöntőjén, illetve csóválta a fejét a Teológia vegyeskarának túlharsogó szopránja miatt. Jövőre remélhetőleg a kórusok legalább csak a felét, nem kétharmadát képviselik a résztvevőknek.  

A Visszhang kórus, korábbi fellépésükön 

Kádár Hanga