Reflektorfényben Kolozsvár
Színes papírszőnyeg borította be a Főtér macskaköveit a 6. Kolozsvári Városnapokon. Ez nem véletlen, hiszen ez a tér volt a legszínesebb és legnépszerűbb események helyszíne. Pénteken gyerek és felnőtt táncelőadások, illetve nagyszínpadi koncertek vonzották az érdeklődőket a központba.
A közönség arra várt, hogy a Hara együttes színpadra lépjen.
Közben: volt, aki a papírszőnyeg színes darabkáival játszott.
Volt, aki ennek a játéknak nem örült, és a munkáját végezte.
Volt, aki büszkén sétált rajta.
Volt, aki kihasználta az időt egy rövid fagyizásra, vagy…
…felfrissítette magát egy jéghideg gyümölcslével.
Volt, aki inkább a csapolt sört választotta…
…hiszen a sok sátornak köszönhetően, itt volt a legrövidebb sor.
Volt, aki a kényelmes italfogyasztás mellett döntött a Deák Ferenc utcai teraszokon.
Volt, aki a Főtéren alakította ki a komfort zónáját.
Volt, aki a Főtérről szabályosan távozott, de…
…egy másik korból visszahozta az udvariasságot Kolozsvárra.
Az udvariassággal együtt a Hara zenekar is megérkezett a nagyszínpadra.
A pop-rock stílusú zene a legkisebbeket is megmozgatta.
A gyerekek a Karolina téren is a legaktívabb közönségnek számítottak.
Itt a Whisperblast együttes fokozta az est hangulatát…
…és az utcafények jelezték, hogy a buli még csak most kezdődik.
írta: Bede Laura
fotók: Bede Laura