Elszálltunk az új Jazzybirds-daloktól
A közönség állva tapsolt a Jazzybirds második lemezének, az On the road-nak tegnapi bemutatóján a Kolozsvári Magyar Operában. „Ez volt életem legjobb koncertje.” – állította Csergő Domokos, a dobokért, ütős hangszerekért és a dalok rövid ismertetéséért felelős bandatag.
Az együttes zenei sokszínűsége már az est első részében megmutatkozott, hiszen a könnyed, ringató dalokból észrevétlenül váltottak át a dinamikus, táncra késztető dzsesszzenébe. Az új dalok szövege, története is változatos, és akárcsak az élet rögös útján, itt is találkozhattunk szerelemről, jó és rossz dolgokról, nehéz éjszakákról szóló dalokkal. A zeneszámok szövege három nyelven íródott – magyar, román, angol –, így mindenki találhat számára érthető és kedvelhető dalt.
Az új lemezen teljes mértékben az együttes saját szerzeményei szerepelnek, az On the road című dalt pedig Szép András, a zenekarnak a zongoráért, billentyűs hangszerekért felelős tagja szerezte. A hangulatos, pörgős zeneszám elnyerte a hallgatóság tetszését, mivel az előadók teljesen beleélték magukat a zenébe és a dzsesszhangulat végig ott volt a levegőben.
Az együttes eredeti felállása – Szép András (zongora, billentyűs hangszerek), Antal Attila (nagybőgő, basszusgitár), Csergő Domokos (dobok, ütős hangszerek), Koncz Kriszta (ének) – a koncert ideje alatt kibővült a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának néhány tagjával és Vázsonyi János budapesti szaxofonossal.
A lemezbemutató koncert ritmikus tapsviharral zárult:
(saját videó, amit nem lehet feltölteni ide)
Ízelítő az On the road c. lemezről:
Bede Laura