Sáros Gaudeamus
Vizesen, sárosan és megfázva búcsútak el a szilágysomlyói „Simion Barnutiu” Főiskola diákjai.
Az időjárás kicsit sem volt kegyes a tizenkettedikesekkel, akik a csorgó esőben kellett a búcsúbeszédet meghallgassák, iskolájuk udvarán. Miután a kék zakók inkább a fekete felé húztak, valamint a fehér kiscipők barnák lettek, az igazgató úgy döntött, az ünnepség további részét tartsa mindegyik ballagó a saját osztályában. A szülőket és rokonokat bezsúfolták az osztálytermekbe, ahol az osztályfőnök mondott pár szót, majd a nagy ünnepély véget is ért.
A virágok szirmain már-már festőien csillantak fel a megszűnni nem akaró esőcseppek, míg az ajándékok csomagolásain pont az ellenkező hatást keltették. A kapu felé torlódó ázott, sáros tömeg sem volt a legszebb látvány, sem érzés. Az esernyőkről az emberek nyakába folyt a víz, az udvar tócsáiba másodpercenkét került egy-egy teniszcipő.
Az időjárás nagy úr, nem ő igazodik hozzánk és programjainkhoz, és ezt most is megmutatta. Az ünnepség végetérte után, mikor már a résztvevők nagyrésze hazaért, az eső megállt.
Borzási Beatrix-Anita